Fekszem az ágyon, és gondolkodom. Mindkettő elég sűrűn megesik velem, helyzetemből fakadóan. A gondolkodásom kórosan pörgős-sűrű, olyannyira, hogy a pszichonénim - állítólag - csak azért nem írja be az anamnézisembe, mert már külön diagnózisnak számít, viszont mint mondja, ettől ő bizonyos okok miatt ódzkodik. 

Mellettem fekszik a cicám, dorombolása megnyugtat, kikapcsol, és tulajdonképpen pontosan ez az, ami elindítja a gondolatfolyamot ezúttal. Hogyan lehet az, hogy az állatok - bár én igazán csak a macskákról tudok beszélni - ennyi csodálatos minőségű, sugárzó szeretettel vannak teli? Én úgy szoktam mondani, minden macska egy-egy szeretetcsomag. És slussz. Minden más csak külalak. Mert az kell. Az ember nem tud a szívével látni, akárhogyan is próbálta Saint-Exupéry és még számtalanul sok érthetetlenül furcsa - lásd: más - ember rávezetni erre a homo sapiens közönséges egyedeit.

A ruha, az arc, a bőr, kövér-sovány, alacsony-magas, szőke-barna... stb. Hogy mi van a lelkében? Kit érdekel!

Az ember tehát nem képes az érzéseket érzékelni. A szeretetet, a gyűlöletet, a mindennapi negatív érzelmeket... magában sem képes tudatosítani, hogy most ezt érzem, ezt abba kellene hagyni, szabadulni tőle, mert fizikailag fog manifesztálódni, akkor aztán lehet keresni a bűnbakot, hogy mértponténlettemrákos, mértponténkaptamagyvérzést stb.

Egyszerűen? MERTNEMFIGYELTÉLMAGADRA.

Arra sem képes figyelni tehát, miből kellene több. Szeretetből. Nyugalomból. Békéből. Harmóniából.

Hallom ám...

"Honnan vegyem ezeket az érzéseket ebben a kegyetlen, rohanó világból?"

Öltözz fel, menj el a legközelebbi állatmenhelyre, és vigyél haza egy kutyát vagy cicát.

Megint hallom ám...

"De van családom, az nem jó?"

Röviden és tömören? NEM.

Hiszed vagy sem, genetikánkból, alkatunkból, környezetünkből, neveltetésünkből és egy csomó egyébből kifolyólag egyetlen ember sem képes olyan minőségű tiszta, önzetlen szeretetet adni, mint egy állat. Ennyi. Lehet púderolni, hogy de hát az anyám-apám, a férjem-feleségem, a gyerekeim... nem.

Hogy merem ezt így kijelenteni?

Több évtizedes tapasztalattal a hátam mögött...

Folytatás...

Hát, az vagy lesz, vagy nem.

Mert semmit nem teszek, amihez nincs kedvem...

(Ez is egy 5let volt ám a negatív dolgok hátrahagyására...)

Ha van kedved, azért nézz vissza valamikor, és csekkold le, hátha megint itt pörgött az agyam ;-)

Megosztás a facebookon